Új sorozatunk a ,,Beszéljünk róla! – pszichológiai estek” egy különleges előadással indul!
Egyedülálló pszichológiai előadás-sorozattal készülünk, amely három elismert szakember közös munkáján alapul. A program célja, hogy a pszichológia emberközeli, mégis mély rétegeit mutassa meg – érthetően, hitelesen, inspiráló módon. Az esemény során nemcsak előadás zajlik majd, hanem valódi gondolatébresztő találkozás jön létre szakember és közönség között. Dr. Hevesi Krisztina előadása után egy kerekasztal-beszélgetés keretein belül a három szakember egy mindenkit érintő témáról fog beszélgeti: a vágy változásáról a kor előrehaladtával.
Dr. Hevesi Krisztina Sport-, egészségfejlesztő, valamint szexuálpszichológiai szakpszichológus, az ELTE PPK oktatója, országosan ismert szakember. Oxfordban és több európai országban kutatott és folytatta tanulmányait, tudományos és ismeretterjesztő munkája révén hidat képez tudomány és társadalom között. A Magyar Pszichológiai Társaság Szexuálpszichológiai Szekciójának alapító elnöke.
Hegyi Fanni Szexuálpszichológiai szakpszichológus, az ELTE doktorandusza, az Éniseztérzem Pszichológia pszichológiai rendelő társalapítója. Előadásaiban közérthető módon jeleníti meg az önismeret, a párkapcsolatok és a szexualitás kérdéseit. Empatikus, nyitott szemléletével segíti a közönséget abban, hogy új szemszögből lássanak rá a belső folyamataikra.
Törőcsik Gábor Pszichológus, jelenleg szexuálpszichológiai és kognitív viselkedésterápiás képzéseken tanul. Az Éniseztérzem Pszichológia pszichológiai rendelő társalapítója. Munkája során a fiatal felnőttek problémái, a stressz, az önértékelés és a kapcsolati nehézségek kerülnek fókuszba – közvetlen, mégis szakmailag megalapozott módon. Hármuk előadása nemcsak szakmai igényességet, hanem élményt is kínál – a pszichológia nyelvén, mégis a mindennapi életre hangolva. A program ideális kulturális eseményként, közösségi beszélgetések kiindulópontjaként, sőt, edukatív tartalomként is kiválóan megállja a helyét.
Az időpontváltozás jogát fenntartjuk!